Bemutatkozás

Debrecen Egyetem Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján dolgozom, egyetemi docens, osztályvezető vagyok. 1981-ben végeztem az akkor még Debreceni Orvostudományi Egyetemen „summa cum laude” minősítéssel. Neurológiából, majd idegsebészetből szakvizsgáztam jeles eredménnyel. A neurológia mellett hosszabb ideig dolgoztam psychiátrián is, évekig psychotherápiás irányultságú képzéseket is látogattam. 1988 óta dolgozom az Idegsebészeti Klinikán. 1998-ban Ph.D. tudományos fokozatot szereztem. Egy évig 2013-2014 között a Miskolci Megyei Kórház Idegsebészeti Osztályát vezettem, de végül a születésem óta kialakult gyökerek itthon marasztaltak.

A klinikánk regionális centrumként működik, így az idegsebészet minden ágát műveli. Foglalkozunk felnőtt és gyerek idegsebészettel, mindkét területen a gerinc és az agysebészet minden területével.

Legfontosabb szakterületeink:

a gerinc degenerativ betegségei, porckorong sérvek /discus hernia/, a gerinc csúszásos betegségeinek műtéti kezelése /listhesis/, az agy daganatos betegségei, lényegében bármilyen szövettani eredetű és elhelyezkedésű daganatok műtéti kezelésére felkészültek vagyunk, a műtéti ellátást követően, ha utókezelésre van szükség, részt veszünk betegeink komplex neuroonkológiai szakgondozásában, érbetegségek, értágulatok /aneurysmák/ , kóros érgomoly, un. arterivenosus malformációk kezelése, fejlődési rendellenességek, a koponya csontosodási zavarai, az agyvíz keringés zavarai /hydrocephalus/, kipányvázott gerincvelő, Arnold Chiari malformáció, funkcionális műtétek, ebbe a körbe tartozik az arcidegzsába /trigeminus neuralgia/ kezelése, az epilepszia sebészete, mozgászavarok, Parkinson kór, tremor, egyéb fájdalmak elektród/pace-maker” beültetéses kezelése, de foglalkozunk periphériás ideg bántalmakkal, un. alagút syndrómákkal is, a leggyakoribb ezek közül a carpalis alagút szűkülete.

Klinikánk irányításával működik a sugársebészeti kezelés is, közismert nevén a „gamma sugársebészeti központ”. Agyi áttéteket /metastasis/ és a hallóideg jóindulatú daganatait /neurinoma, schwannoma/ kezeljük ezzel a legnagyobb számban sok egyéb betegség mellett.

Katéteres endovasculáris műtéti kezelésre is van lehetőség, ez elsősorban a vérzett, vagy nem vérzett agyi ér aneurysmák  ellátásában kap kiemelkedő szerepet.

Az itt említett beavatkozások jelentős részét én is végzem, de a legtöbb szakterület vonatkozásában specializálódunk, egymást kiegészítve csapatként igyekszünk a legjobb, legszakszerűbb kezelést adni a betegeinknek. A magánrendelésen hozzám fordulók esetében is, ha indokolt, a megfelelő specialistához irányítom a betegeket.

Elérhetőség

Magánrendelés

Acusticus Rendelő
Debrecen, Bem tér 14.
rendelési idő: csütörtök 16-18 óra
telefonszám: 52/537662
bejelentkezés: hétköznap 9-18 óra között
e-mail: sszabo21@gmail.com

Klinikai munkahely

DE KK Idegsebészeti Klinika
Móricz Zsigmond krt. 22. /Auguszta/
4032 Debrecen

Asszisztensnő: Elekné Nagy Éva
Telefon: 06 50 106 5505

Dr. Szabó Sándor megánrendelő

Személyes telefon sürgős esetben: 06 20 955 2452
A klinikai rendelésre bejelentkezhet az asszisztensnő telefonján is.